Tanévnyitó információk

Összegyűjtöttük az iskolakezdéssel kapcsolatos legfontosabb információkat.

  1. Első nap az iskolában, évnyitó
    Szeptember 2-án legkésőbb 8.15-re várjuk diákjainkat az iskolába. Az épületben az osztályfőnökök segítenek kilencedikes tanulóinknak az osztálytermekbe való eljutásban. Kérjük, hogy a diákok ünnepi öltözetben jelenjenek meg (fekete nadrág, szoknya, fehér ing, blúz)! Már az első napra hozzák magukkal laptopjaikat is, mert az évnyitó után szükség lesz rájuk. 10. és 11. évfolyamos diákjaink ne felejtsék el belépő kártyájukat, karórájukat magukkal hozni!
    A gyülekezés után a diákok számára évnyitó ünnepséget tartunk 9.00 órától, majd a délelőtt
    folyamán a házirenddel, szabályzatokkal, digitális oktatással, épülettel kapcsolatban kapnak tájékoztatást. A nap programja várhatóan 12.30-kor fejeződik be.
  2. Tanfelszerelés
    Szeptember 2-án csak a laptopokat kell elhozni. A későbbiekben az alapfelszerelés a laptop, füzet, és a szaktanárok iránymutatása szerint tankönyv. A tankönyvekkel kapcsolatban a szaktanárok az első héten adnak tájékoztatást, és szükség szerint osztják ki. Jellemzően az idegennyelvek, szakképzés esetében kérjük nyomtatott tankönyvek használatát, sok esetben elegendő lesz a digitális tananyag. Természetesen kérésre van mód nyomtatott könyvet is használni a digitális tananyagok mellett. Amennyiben az adott tankönyv nem szerepel az államilag finanszírozott könyvek között, vagy év közben írni kell bele, úgy ezek árát be fogjuk szedni.
  3. Étkezés
    Már szeptember 2-án lesz lehetőség a menzát és a büfét igénybe venni. A felsőbb évfolyamok
    a szokásos módon online rendelhetnek ebédet, a 9. évfolyam tanulói közül pedig, akik
    beiratkozáskor jelezték, hogy szeretnének étkezést igénybe venni, a Julienne Kft. tájékoztatója
    alapján a héten van lehetőségük az étkezés megrendelésére. Akik beiratkozáskor nem jelezték, de mégis szeretnének étkezést igényelni, kérjük, hogy ezen szándékukat jelezzék a gazdasagi@bit-edu.hu címre.
  4. Az első lépések
    A 9. évfolyam számára tanulásmódszertani hetet tartunk, a 10. és 11. évfolyamok hétfőn
    különleges órarendben, keddtől órarend szerint kezdik meg a tanulmányokat. Szeptember első felében szülői tájékoztatókat tervezünk, amelynek részleteiről hamarosan tájékoztatást küldünk.

Right Menu Icon